Emberek - az új lehetőség

Pár héttel ezelőtt találkoztunk. Egy régi ismerős hozott össze minket, mondván lehet tud segíteni állást keresni.

A szakmai kérdéseket sikerült 15-20 perc alatt lezárni, aztán cirka három órát ültünk, söröztünk, beszéltünk az élet dolgairól.

Jó volt érezni, hogy hisz bennem. A munkanélküliség kemény dió, főleg ilyen hosszú időn keresztül.
Megnyugtatott a jelenléte, kellemes volt.

Kifejtettem neki, nem vagyok semmi jónak elrontója, de nem hinném azt, hogy képes lennék beleugrani egy kapcsolatba.

Utána pár nappal eszméltem rá, hogy valójában mennyire magányos vagyok, mennyire kéne valaki az életembe. Tartozni kicsit, kötődni. Nem mondtam el neki. Ettől függetlenül többször célzott rá az elkövetkezendő napokban, hogy ő rám fog hajtani. Hajrá!

Aztán eljött a pillanat, amikor meglett a teszt eredménye. Visszavonhatatlan bizonyossággal. Én meg ott álltam, hogy mit kezdjek ezzel az emberrel.

Tiszteletet éreztem iránta. Nem tartottam volna túl jó megoldásnak azt - akármennyire is zökkenőmentesnek tűnik -, hogy fogom magam, lekoptatom és szépen kilép az életemből.

Elmondtam neki.

Kellemes sörözésnek indult az egész délután. Nem akartam sokáig húzni a témát. Egyszerűbb volt. Úgyis ő kérdezte meg: Hogy vagy? Mi történt veled mostanság?

Sok verzió megfordult a fejemben, hogy mi történhet ezután:

a) Felpattan és elrohan.
b) Megbeszéljük, hogy mindketten jófejek vagyunk és további szép életet kívánva elbúcsúzunk egymástól.
c) Megbeszéljük, hogy mindketten jófejek vagyunk és megállapodunk, hogy olykor-olykor, ha egy időben érünk rá, összeülünk beszélgetni.

A d)-t nem terveztem be, ami arról szólt volna, hogy azt mondja, ez őt nem érdekli. És ez történt.

Elmondta, van HIV+ ismerőse, aki x éve él negatív barátjával. Majd beszél vele a pontos biztonsági előírásokról. Meg egy csomó mindenről.

Azóta is úgy néz ki, nem akar tőlem eltávolodni. Ami persze nem jelenti azt, hogy én ettől nem tartok.
Van bennem egy bizonyos félelem, mely szerint mihelyt minden letisztul benne, mégis rájön, ez neki így nem kell. Kibékülhet a volt barátjával. Történhet sok-sok minden.

A paranoiákkal az a baj, hogy ha az ember nem vigyáz velük, még a végén belekattanhat. Nem akarom elüldözni őt csak azért, mert félek attól, rossz dolgok történhetnek.

Egyelőre nem vagyunk együtt. Kóstolgatjuk a másikat, feltérképezünk.
Lesz, ami lesz.

Még a végén az is előfordulhat, hogy lesz egy normális kapcsolatom egy abnormális szituációban.