Megvan a négyhetes eredmény. Ugye legutoljára négy hete nézték meg.
A vírusszámom alacsony, hogy pontosan mennyi az nem derült ki. A CD4 516 és 25%. Enyhe változás a legutóbbihoz képest. Három hónap múlva ismétlés.
Főorvos Úr jó kedvű volt, kellemesen elbeszélgettünk. Elmeséltem a SOTEs fejleményeket, megegyeztünk, hogy kontroll után felhívom őket, hogy hogyan sikerült és hogyan érzem magam.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SzL. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SzL. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. július 24., péntek
2009. július 23., csütörtök
Ultimátum
Aki az elkövetkezendő 1 hétben azt meri nekem mondani, veszünk vért, annak kissé durcásan, ajkakat lebiggyesztve fogom mondani: Nem!
Tegnap Szt. László, ma SOTE. A mai kicsit még fáj is, többet is vettek le. Mindkettő helye látszik mindkét karon és köszönöm szépen a nővéreknek, hogy ügyesek voltak és nem baszták szét a vénámat, mert most úgy néznék ki, mint egy szétlőtt vénájú drogos.
Ja, és az 1 hét azért egy hét, mert jövő pénteken megint mehetek vérvételre.
Tegnap Szt. László, ma SOTE. A mai kicsit még fáj is, többet is vettek le. Mindkettő helye látszik mindkét karon és köszönöm szépen a nővéreknek, hogy ügyesek voltak és nem baszták szét a vénámat, mert most úgy néznék ki, mint egy szétlőtt vénájú drogos.
Ja, és az 1 hét azért egy hét, mert jövő pénteken megint mehetek vérvételre.
2009. július 22., szerda
Kicsit szétszórtan
08:56-kor tudtam meg, hogy Szt. Lászlóba 9-ig kéne odaérni. Ezt előtte a kutya sem mondta. Úgyhogy el is indultam.
Megérkezvén a Nagyvárad térre egy ismerős hívott, kedélyesen csevegtünk sokféle dologról. Amikor cigit elszívtam, suhanás be a kórház bejáratán, végig az úton, kis séta.
Amikor letettem a telefont, akkor vettem vészre, hogy valami nem jó, múltkor nem itt voltam. Megkerestem a kijáratot, és már rémlett is, hogy bizony-bizony, az sem ilyen volt legutóbb, arról nem is beszélve, hogy a bejáratnál nagy betűkkel az állt: Szent István Kórház.
Mindegy. Most már ott is voltam.
Megérkezvén a Nagyvárad térre egy ismerős hívott, kedélyesen csevegtünk sokféle dologról. Amikor cigit elszívtam, suhanás be a kórház bejáratán, végig az úton, kis séta.
Amikor letettem a telefont, akkor vettem vészre, hogy valami nem jó, múltkor nem itt voltam. Megkerestem a kijáratot, és már rémlett is, hogy bizony-bizony, az sem ilyen volt legutóbb, arról nem is beszélve, hogy a bejáratnál nagy betűkkel az állt: Szent István Kórház.
Mindegy. Most már ott is voltam.
2009. július 2., csütörtök
Az első
Most kaptam meg az első teljes eredményeket. CD4 426, 27%, vírusszám 4210. Azt mondják, nincs nagy gond jelenleg, úgyhogy marad a július vége.
Rákérdeztem mit lehet csinálni a szemölcsökkel, amiket nem rég fedeztem fel. Tudnék menni magán klinikára lézeres eltávolításra. Munkanélküli segélyből ezt kigazdálkodni elég macerás lesz.
Felkészítettek, hogy idő kérdése, mikorra fogok tudni találni egy sebészt, aki hozzám nyúl. Azt mondták, tapasztalat.
Egy kicsit értetlenül állok a dolog előtt több minden miatt.
Mi van akkor, ha más jellegű, hasonló dologról van szó? Akkor alapvetően feltételezik, hogy egészen biztosan nincs bajom?
És ennyire nincsenek maguk az orvosok képben azzal, mit is kezdjenek valakivel, ha HIV pozitív?
Rákérdeztem mit lehet csinálni a szemölcsökkel, amiket nem rég fedeztem fel. Tudnék menni magán klinikára lézeres eltávolításra. Munkanélküli segélyből ezt kigazdálkodni elég macerás lesz.
Felkészítettek, hogy idő kérdése, mikorra fogok tudni találni egy sebészt, aki hozzám nyúl. Azt mondták, tapasztalat.
Egy kicsit értetlenül állok a dolog előtt több minden miatt.
Mi van akkor, ha más jellegű, hasonló dologról van szó? Akkor alapvetően feltételezik, hogy egészen biztosan nincs bajom?
És ennyire nincsenek maguk az orvosok képben azzal, mit is kezdjenek valakivel, ha HIV pozitív?
2009. június 30., kedd
Emberek - a szakmai közeg
Lelkileg valamelyest feltöltődve indultam a Szent Lászlóba. Jöjjön aminek jönnie kell.
Nem akartam rákérdezni előző nap, hogy rendben, elméletben bekövetkezhet a fals pozitív eredmény, de milyen arányú a gyakorlati előfordulása?
Don't cry over spilt milk. - Mondják okosan.
Igazából nem múlott már semmi a dolgokon. Nem akkor dőltek el. Csupán helyzetfelderítés volt. Aggódni azon, amin már nem lehet változtatni, felesleges. Elég lelkierőt kívánt az is, hogy magamban elkezdjem felfogni a történteket.
Kb. fél óra keresgélés után jöttem rá, hogy ahová mennem kéne, pont az az épület, amit lezártak felújításra. Először elnavigáltak a fekvőbeteg részlegre, aztán nagyon kedvesen az ambulanciára.
Páran voltak előttem. Feszült voltam. Nagyon.
Aztán elfogyott mindenki, utánam nem jött senki, egyedül maradtam.
Jött egy nővér. Középkorú, őszes hajú. Valami miatt féltem tőle. Féltem mindentől, ami a következő percekben bekövetkezhet.
Megmutattam neki a beutalót. Leült mellém, bemutatkozott. Nelli nővér volt.
Kis türelmet kért, aztán pár perc múlva be is mehettem. Utólag tudtam meg, hogy a főorvos úr - aki a legnagyobb koponyának számít - már kevés embert vesz fel a praxisába. Valahogy megnyugtat a dolog így utólag is.
Kérdések, vizsgálat. Nyirok csomók vannak a szervezetemben. Akkor már tudtam, hogy tényleg nem kell azon morfondírozni, vajon mi lehet a baj.
A vérvételnél remegett a karom. A nyirokcsomóknál megakadtam gondolatban. Ági nővér megnyugtatott, hogy nem kell aggódni, nem lesz baj.
Az egész nagyon homályos így utólag. Akkor még jobban az volt.
Tudom, hogy Nelli nővér kétszer magyarázta el rendíthetetlen nyugalommal, hogy mik lesznek a következő lépések. Akkor nem fogtam fel. Most már igen.
Megnyugtató volt a hangja. Akkor is, amikor másnap telefonban közölte, sajnos beigazolódott minden gyanú.
Kaptam tájékoztató füzetet, amit még aznap kiolvastam. Leszámítva a statisztikákat.
A Nagyvárad téren amíg vártam a metrót, kabátom zsebében a HIV-ről szóló könyvecskével, iszonyú magányosnak éreztem magam. Rám tört egy megfoghatatlan, melankolikus érzés és legszívesebben felordítottam volna.
Nem akartam rákérdezni előző nap, hogy rendben, elméletben bekövetkezhet a fals pozitív eredmény, de milyen arányú a gyakorlati előfordulása?
Don't cry over spilt milk. - Mondják okosan.
Igazából nem múlott már semmi a dolgokon. Nem akkor dőltek el. Csupán helyzetfelderítés volt. Aggódni azon, amin már nem lehet változtatni, felesleges. Elég lelkierőt kívánt az is, hogy magamban elkezdjem felfogni a történteket.
Kb. fél óra keresgélés után jöttem rá, hogy ahová mennem kéne, pont az az épület, amit lezártak felújításra. Először elnavigáltak a fekvőbeteg részlegre, aztán nagyon kedvesen az ambulanciára.
Páran voltak előttem. Feszült voltam. Nagyon.
Aztán elfogyott mindenki, utánam nem jött senki, egyedül maradtam.
Jött egy nővér. Középkorú, őszes hajú. Valami miatt féltem tőle. Féltem mindentől, ami a következő percekben bekövetkezhet.
Megmutattam neki a beutalót. Leült mellém, bemutatkozott. Nelli nővér volt.
Kis türelmet kért, aztán pár perc múlva be is mehettem. Utólag tudtam meg, hogy a főorvos úr - aki a legnagyobb koponyának számít - már kevés embert vesz fel a praxisába. Valahogy megnyugtat a dolog így utólag is.
Kérdések, vizsgálat. Nyirok csomók vannak a szervezetemben. Akkor már tudtam, hogy tényleg nem kell azon morfondírozni, vajon mi lehet a baj.
A vérvételnél remegett a karom. A nyirokcsomóknál megakadtam gondolatban. Ági nővér megnyugtatott, hogy nem kell aggódni, nem lesz baj.
Az egész nagyon homályos így utólag. Akkor még jobban az volt.
Tudom, hogy Nelli nővér kétszer magyarázta el rendíthetetlen nyugalommal, hogy mik lesznek a következő lépések. Akkor nem fogtam fel. Most már igen.
Megnyugtató volt a hangja. Akkor is, amikor másnap telefonban közölte, sajnos beigazolódott minden gyanú.
Kaptam tájékoztató füzetet, amit még aznap kiolvastam. Leszámítva a statisztikákat.
A Nagyvárad téren amíg vártam a metrót, kabátom zsebében a HIV-ről szóló könyvecskével, iszonyú magányosnak éreztem magam. Rám tört egy megfoghatatlan, melankolikus érzés és legszívesebben felordítottam volna.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)