Összegzés

Nagyjából a végére értem az elmúlt másfél hét eseményeinek felidézésében.

Javarészt kronologikusan, de leginkább az ingerfaktorokra koncentrálva.

Azt hiszem, ha nem így, nem velük együtt történt volna mindez, lettem volna jó nagy szarban. De nem így volt. Ezért pedig köszönet.

Nem maradtam egyedül.

Nem éreztem azt, hogy el kell bujdosnom, hogy vége a világnak.

Megvolt a sokk, megvolt az ellentételezés és megindult valami helyre rakás. Mély melankólia, szomorúság.

De valahogy mégis jól vagyok. Elindult bennem egy csomó folyamat, aminek a végét még nem látom.

Aztán a többi majd kialakul.

Emberek - a régi szerelem

Ő volt az első, akinek elmondtam még hétfőn, az első sokk közepette. Ott hagyott mindent, borította a programját és indult értem a város másik oldalára.

Zuhogott az eső, szürke volt minden. Nekünk komponálták.
Ültünk az autóban, nem álltunk meg. Próbáltunk rájönni, most ilyenkor merre is induljunk.

Láttam a szemében a szomorúságot, a kétségbeesést. Én pedig nem estem kétségbe.

Nála aludtam. Ő nem tudott aludni. Sokszor felébredtem éjszaka, ahogy megigazította rajtam a takarót. Azt mondta, egyenletesen, békésen szuszogtam mindvégig.

Szerdán is találkoztunk még. És lehet, hogy fogunk a jövőben is.

Valami helyre került mindkettőnkben. Valami, amit eddig nem tudtunk véghezvinni.

De szeretném látni, ahogy újra csillog, ragyog a tekintete.