Emberek - a szakmai közeg

Lelkileg valamelyest feltöltődve indultam a Szent Lászlóba. Jöjjön aminek jönnie kell.
Nem akartam rákérdezni előző nap, hogy rendben, elméletben bekövetkezhet a fals pozitív eredmény, de milyen arányú a gyakorlati előfordulása?

Don't cry over spilt milk. - Mondják okosan.

Igazából nem múlott már semmi a dolgokon. Nem akkor dőltek el. Csupán helyzetfelderítés volt. Aggódni azon, amin már nem lehet változtatni, felesleges. Elég lelkierőt kívánt az is, hogy magamban elkezdjem felfogni a történteket.

Kb. fél óra keresgélés után jöttem rá, hogy ahová mennem kéne, pont az az épület, amit lezártak felújításra. Először elnavigáltak a fekvőbeteg részlegre, aztán nagyon kedvesen az ambulanciára.

Páran voltak előttem. Feszült voltam. Nagyon.

Aztán elfogyott mindenki, utánam nem jött senki, egyedül maradtam.

Jött egy nővér. Középkorú, őszes hajú. Valami miatt féltem tőle. Féltem mindentől, ami a következő percekben bekövetkezhet.

Megmutattam neki a beutalót. Leült mellém, bemutatkozott. Nelli nővér volt.

Kis türelmet kért, aztán pár perc múlva be is mehettem. Utólag tudtam meg, hogy a főorvos úr - aki a legnagyobb koponyának számít - már kevés embert vesz fel a praxisába. Valahogy megnyugtat a dolog így utólag is.

Kérdések, vizsgálat. Nyirok csomók vannak a szervezetemben. Akkor már tudtam, hogy tényleg nem kell azon morfondírozni, vajon mi lehet a baj.

A vérvételnél remegett a karom. A nyirokcsomóknál megakadtam gondolatban. Ági nővér megnyugtatott, hogy nem kell aggódni, nem lesz baj.

Az egész nagyon homályos így utólag. Akkor még jobban az volt.

Tudom, hogy Nelli nővér kétszer magyarázta el rendíthetetlen nyugalommal, hogy mik lesznek a következő lépések. Akkor nem fogtam fel. Most már igen.

Megnyugtató volt a hangja. Akkor is, amikor másnap telefonban közölte, sajnos beigazolódott minden gyanú.

Kaptam tájékoztató füzetet, amit még aznap kiolvastam. Leszámítva a statisztikákat.

A Nagyvárad téren amíg vártam a metrót, kabátom zsebében a HIV-ről szóló könyvecskével, iszonyú magányosnak éreztem magam. Rám tört egy megfoghatatlan, melankolikus érzés és legszívesebben felordítottam volna.