Ő volt az első, akinek elmondtam még hétfőn, az első sokk közepette. Ott hagyott mindent, borította a programját és indult értem a város másik oldalára.
Zuhogott az eső, szürke volt minden. Nekünk komponálták.
Ültünk az autóban, nem álltunk meg. Próbáltunk rájönni, most ilyenkor merre is induljunk.
Láttam a szemében a szomorúságot, a kétségbeesést. Én pedig nem estem kétségbe.
Nála aludtam. Ő nem tudott aludni. Sokszor felébredtem éjszaka, ahogy megigazította rajtam a takarót. Azt mondta, egyenletesen, békésen szuszogtam mindvégig.
Szerdán is találkoztunk még. És lehet, hogy fogunk a jövőben is.
Valami helyre került mindkettőnkben. Valami, amit eddig nem tudtunk véghezvinni.
De szeretném látni, ahogy újra csillog, ragyog a tekintete.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése